|
Lynn Conway honlapja: Lynn Conway Számítástechnikai szakértő, Kutatásvezető,
Fordította: Bence
[Megjegyzéseket, visszajelzéseket a fordító a következő e-mail-címen vár: bencesrac"AT"freemail.hu]
|
|
|
Az
elektromérnöki és számítástechnikai tudományok örökös professzora |
|
A honlapról:
(Hu) = Magyar
Célom, hogy e honlap segítségével világítsam meg és tegyem a
hétköznapi beszéd tárgyává a nemi identitással és a nemváltás
folyamatával kapcsolatos kérdéseket. A projektet 2000-ben kezdtem el,
amikor azzal vesződtem, hogy hogyan számolok be múltamról
kutató-kollégáimnak. Saját szavaimmal akartam elmondani nemváltásom (férfiból
nővé) történetét, amelyen három évtizeddel korábban, 1968-ban mentem
keresztül, és azt, hogy 31 évvel később, 1991-ben valaki felfedte
múltamat, amiről senkinek nem beszéltem, miközben csöndes és sikeres
életet éltem teljes beilleszkedésben.
Mióta elkezdtem ezen a honlapon dolgozni, egyre több olyan emberrel
veszem fel a kapcsolatot, akik küzdenek nemi identitásukkal. Sok olyan
emberrel találkoztam – e-mailben és személyesen is –, akik elkezdték
vagy be is fejezték a nemváltási folyamatot. Mivel társadalmi szinten
még mindig láthatatlanok a társadalmi nemi különbözőséget jelentő
állapotok (gender conditions), illetve azokat tudatlanság és tévhitek
övezik, úgy éreztem, hogy nagyon is szükség van arra, hogy a
lehetőségeimhez mérten információkkal és bátorítással szolgáljak, és
reménykedtem abban, hogy ezzel segítek más olyan embereknek is, akik
nemi identitási kérdésekkel küzdenek.
Mivel az utóbbi néhány évben transznemű/transzszexuális/interszexuális
(a továbbiakban: TG/TS/IS) emberek ezreivel vettem fel a kapcsolatot, ez
a honlap fontosabb transznemű és transzszexuális információs és támogató
honlappá nőtte ki magát. A honlap jelenlegi formájában több év helyszíni
kutatómunkáját és empirikus kutatását tükrözi, és azt az erőfeszítést,
hogy keretbe foglaljam és összegezzem az ezekből eredő megfigyeléseket,
amelyeket ezzel a ma is sok tévhittel körülvett, korábban majdnem
teljesen láthatatlan, erősen stigmatizált kisebbséggel kapcsolatban
tettem.
A munka stílusára az oknyomozó újságírás stílusa jellemző olyan
helyzetben, amikor az újságíró maga is része annak a „háborús övezetnek”,
amelyről tudósít. Ezen a mozgalmas, sokszor változó, gondolkodásmódunkat
sok esetben megújító területen végzett vizsgálódásokat folyamatosan
alakította a több száz olyan emberrel folytatott véleménycsere, akik
maguk is nagy tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. Sokan
közülük közreműködtek e honlap létrehozásában értékes meglátásaikkal, a
nemváltoztatás során szerzett tapasztalataikkal, és azzal, hogy
megosztották velem pontos megfigyeléseiket és bölcsességüket, amelyet
saját személyes tapasztalataikból nyertek.
A honlap szerkezete kötetlen, még mindig gyorsan fejlődik, ahogy új
ötletek és információk birtokába jutok. Azzal kezdem, hogy a lehető
legjobb tudásom szerint elmondom a saját történetem. Ez egy olyan ember
története, aki fiatalabb korában változtatott nemet. A történet azt
bizonyítja, hogy a nemváltás hosszú távon meglehetősen nagy sikerrel is
járhat. Olyan személyes arcképet is rajzol, amely a honlap nemi
identitásról szóló fejezetébe illik:
| Lynn törénete | Fényképek | Otthon & Szabadidő |
| Vázlatos életrajz | Hírek, cikkek | Esküvői kirándulás a Mackinac-szigetre |
| Lynn visszaemlékezései | Fontosabb kutatások | Honlaptérkép & Linkek |
![]()
Lásd az ifjúkori nemváltással foglalkozó, nemrég bővített részt,
amely tizenévesen nemet váltó emberek történeteire is tartalmaz hivatkozásokat:
|
Joanna története (Németország) (Hu) |
Danielle története (USA) |
*A Bailey-üggyel kapcsolatos háttéranyag:
J. Michael Bailey Investigation & Andrea James' BBL Clearinghouse
Chicago, Illinois, 2003. július 19.

Hírek L.A.-ből, a V-napról [Azaz Vagina-nap. A ford.]; Calpernia Addams és Andrea James
|
Február 21-én, szombaton Los Angeles-ben a Deep Stealth Productions elindította a V-nap 2004 világkampányt. A nemzetközileg is ismert drámaíróval, Eve Enslerrel közösen, és Jane Fonda védnöksége alatt zajló jótékony célú előadás a Vagina monológok első transznemű szereposztással jétszott változata, amely tartalmazta az Eve által erre az alkalomra írt új monológot is.
Ez a nagyszabású, nagyközönség számára nyílt rendezvény történelmi jelentőségű alkalom volt a transznemű közösség számára, hogy pozitív, megerősítő szellemben ábrázolja önmagát. Az előadás során ismert transznemű nők olvasták fel Eve-nek a nőiséggel kapcsolatos tapasztalatokról, és az énnek a test szeretete és tisztelete általi visszavételéről írt monológjait. Az esemény szerepeltetett más művészi, irodalmi és zenei darabokat is, amelyeket az ország (az Egyesült Államok) különböző részeiből származó transznemű nők alkottak. A sok szereplő között volt: Calpernia Addams, Becky Allison, Marci Bowers, Lynn Conway, Andrea James, Donna Rose, Gwen Smith, Leslie Townsend, és még sokan mások. A Los Angeles-i V-napot Hollywoodban rendezték meg 2004. február 21-én, szombat este a Silver Screen Theater-ben, a szép Pacific Design Center mellett.
A csodálatos V-Day LA 2004 rendezvényre emlékül készült egy különleges kiadású könyv is, az eseményről készült dokumentumfilm pedig most készül.
|
Posted 2-14-05